Műanyag ajtó vasalat cseréje házilag

Sokszor kapunk olyan telefonhívásokat az ügyfelektől, hogy az ilyen meg olyan gyártmányú vasalatot hol tudnák ők beszerezni, mert szeretnék megvásárolni és önmaguknak megcsinálni a vasalat cserét.

Körülbelül a fele-fele arányban van azoknak a száma, akik először érdeklődnek a beszerzésről, majd utána rákérdeznek a mi zárszerviz áraikra, hogy akkor mennyibe kerülne, ha mégis egy zárszerviz szolgáltató végezné el a vasalat cserét.

Ezzel még nem is lenne baj, hiszen, ha valaki zárat szeretne vásárolni a műanyag ajtóba, akkor azt beirányítjuk a partner zárszaküzletbe, ahol kedvére vásárolhat. A boltban nagyon sok gyártmány és méret megtalálható, így aki tudja, mit keres, annak nem is lesz a vásárlással semmi gondja.

A probléma igazából abból adódik, amikor valaki nem tudja, hogy mit is keres. Nagyon nem jó úgy besétálni a zárszaküzletbe, hogy csak annyit tudunk mondani: „Szeretnék vásárolni egy GU vasalatot”.

Valószínű, az eladó első kérdése ez lesz: „Milyet?” Erre fölösleges megint ismételni, hogy GU-t, hiszen azt elsőre is értette. Amit viszont nagy valószínűséggel az ügyfél nem tud, hogy nem egyfajta GU vasalat létezik.

Jobbik esetben, az eladó megkérdezi: „Milyen méretűt?” vagy „Kilincsemelős változatban?”, esetleg: „Milyen ajtóba?” Itt ismét nagyon kellemetlen, ha csak annyit tudnak mondani, hogy műanyag ajtóba. Jó, persze, a kilincsemelős változatot, vagy a kulcsműködtetésű verziót remélhetőleg tudni fogják, de itt nagyjából be is záródott a kör.

Természetesen, mivel az ügyfél ezeknek a szakmai dolgoknak nincs tudatában, így haza kell mennie, és méréseket kell végeznie, esetleg kiszedni a vasalatot az ajtóból, és magával vinni azt az üzletbe. Na, itt már bonyolódnak a dolgok. Elment rá 4 óra, és még mindig csak ott tart, hogy 1.) jobbik esetben megvan a vasalat, de be kell azt még szerelni, 2.) rosszabb esetben, lehet hazavillamosozni/autózni a régi vasalattal, mert pont olyan van az ajtóban, amit rendelni kell.

Szóval ez az egész, „majd én megveszem a vasalatot” történet azért nem olyan egyszerű.

Szakmai szempontból ezt azért nem igazán értjük, mert egy zárszerviz cég a helyszínre viszi az ajtóba való, megfelelő méretű és minőségű vasalatot, azt szakszerűen és garanciálisan be is szereli, illetve sokszor még be is állítja az ajtót, a megfelelőbb működés érdekében. Erre a műveletre és a zárszerkezetre biztosít az ügyfélnek egy 12 hónapos teljes körű garanciát, és az egész művelet megvan egy bő óra alatt, kompletten.

Mi megértjük azt is, ha valaki spórolni szeretne egy kicsit, de ezzel rengeteg idő, energia elmegy, ráadásul stresszes és idegesítő is lehet a szituáció, ha kétszer kell fordulni, ha a zárüzletben nincs olyan vasalat és tovább kell keresgélni, ha rendelni kell a vasalatot és egy hétig nyitva van az ajtó, amit valakinek őrizni kell. Mi úgy gondoljuk, mindez a fenti energia és időráfordítás nem éri meg a zárszerviz cégnek kifizetendő munkadíj megtakarítását. És akkor itt még nem említettem a garanciát, amely a nem szakember által történt beszereléssel ugrott. A zárbolt nem fog visszavenni, vagy kicserélni egy olyan vasalatot, amely már egy ajtóban benne volt. Aztán megy a stressz és az idő ennek a megoldására, aztán venni kell (rossz esetben) egy új vasalatot, majd a vége a történetnek mégis az lesz, hogy kihívnak egy zárszervizes céget, aki azt beszereli.

A különbség csupán a ráfordított idő, kb. 2 nap, és a rengeteg idegeskedés. Higgyék el, nem éri meg!