Magkihúzás ellen védett zárbetét

Magkihúzáskor a hengerzárbetétet roncsolják, azaz egy speciális segédeszközzel próbálják az ajtóból, a zárszerkezetből kitépni. Ez a következőképpen működik. Egy nagy, igen magas szakítószilárdságú csavart tekernek bele a zárbetét-henger közepébe kb. 1,5-2 cm mélyen. A csavar erősen beleékelődik a zárhengerbe. Egy szerszámot akasztanak a csavar fejére és a szerszám talpa felfekszik a zárcímkére, majd a menetes kialakítású szerszámot elkezdik tekerni, így a zárbetét henger elkezd kicsúszni a zárházból, magyarul kiszakad.

Ez egy igen elterjedt módszer, amit a betörők előszeretettel alkalmaznak, hiszen a Magyarországon forgalomban lévő zárbetétek 80%-a simán nyitható így. Ez az eljárás ugyanaz, mint mikor a zárbetétet eltörik, leszakítják az egyik oldalát, így hozzáférnek a zárszakál elfordításához. A magkihúzás elleni védelem több lépcsős lehet. A keményfémből készült csapok sokkal jobban ellenállnak a szerszám által kifejtett húzóerőnek, pláne akkor, ha az a csap interaktív csap, tehát teleszkópikus kialakítású. Sokkal több erőt tud elnyelni, mint a sztenderd rézcsapok.

A gyárak ezen kívül még a zárhengereken mélyebb bemarásokat készítenek a zégergyűrű felakasztására, illetve a zégergyűrűket erősebbé gyártják, hogy hosszabb ideig álljanak ellen a feszegetésnek.

Az RB zárbetétek úgy vannak kialakítva, ha ezt a csavart beletekerik és a szerszámot elkezdik tekerni, a csavar beleszakad vagy a zárbetét első 1 cm-es része letörik. A zárhenger nem fog kijönni, mivel a kemény, rozsdamentes interaktív csapok, melyek darabszáma 10, nem engedik kicsúszni azt. Ez az állítás érvényes az RB Dynamic, RB LOCXIS, RB SKG zárbetétekre egyaránt.

Vásároljon tőlünk magkihúzás ellen védett zárbetétet, előzze meg a betörési kísérletet!

06-30-265-5531

Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak