Kulcskészletek, lamellakötegek

Székhelyünkön, illetve postai kiszállítással is értékesítünk, árusítunk olasz biztonsági ajtózárhoz kulcskészleteket, Atra/Dierre, Potent, illetve Cisa márkájúakat, továbbá Securemme és Mottura lamellakötegeket, fekvő- és álló kivitelben.

Mire jó a kulcskészlet?

Az olasz biztonsági ajtózár-gyártók kitalálták azt, hogy a záron legyen valamilyen átállítási lehetőség. Így az esetleges lakáskulcs elvesztéskor nem kell komplett zárszerkezet cserét végeztetni, hanem egy rögzítő csavar átállításával (pl. Cisa, Potent), egy lamella-köteg ki- vagy beszerelésével (pl. Securemme, Mottura), vagy egy zártőke, zárkocka kiszerelésével (pl. Dierre) megoldódik a zárcsere probléma, azaz a régi kulcsok már nem működtetik a zárat a továbbiakban.

Ez az eljárás sokkal költséghatékonyabb, mint egy komplett zárcsere. Akinek van egy kis kézügyessége, akár saját maga is el tudja végezni az adott műveletet, amennyiben tőlünk megvásárolja ezeket a kulcskészleteket.

A következőkben részletesen kifejtjük a kulcskészletek, lamellák jellemzőit.

Atra/Dierre kulcskészlet

Az Atra zárgyártó vállalat megvásárolta a Dierre céget. Ők úgy oldották meg az új kulcsokra való tanítás szakmai oldalát, hogy a záron belülről, a kulcsnyílás fölött kb. 5 cm-rel, egy kis fektetett nyílást helyeztek el. Ezeken keresztül, két kis csavar eltávolításával kiemelhető a Dierre zár kulcs agyrésze. Ezután egy műanyag célszerszám segítségével, ami a dobozban található, behelyezünk egy másik kis agyat, majd meghúzzuk a csavarokat. Innentől kezdve a régi kulcsok már nem használhatók, kizárólag az új kulcsok működtetik a Dierre ajtózárat.

Ehhez a művelethez nem kell szétszedni az Atra biztonsági ajtót, hanem a kilincs alatt belül van egy fektetett téglalap, vagy tojásforma, amelyen a Dierre felirat található. Ennek a kipattintásával lehet hozzáférni az agyrészhez, és itt lehet azt kicserélni, majd rátanítani a zárat az új Dierre kulcskészletre.

Cégünknél megvásárolhatja ezt a Dierre (Atra) kulcskészletet. A doboz tartalma 3 db gyári kulcs, egy darab kulcstőke, valamint a műanyag segédeszköz. A kulcskészlet költsége bruttó 24.000 Ft.

Van belőlük rövid- és hosszú kivitel is, az ajtóvastagság függvényében.

Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak

Cisa kulcskészlet

Az olasz Cisa cég ennél jóval egyszerűbben oldotta meg a Cisa zárcsere kérdést, illetve az új kulcsokra történő tanítást. A zár elején kijövő tüskék alatti kódolható csavarral, egy mozdulattal átállítható a Cisa zárral felszerelt biztonsági ajtó zárszerkezete.

A leszegecselt doboz tartalma: 3 db gyári Cisa kulcs (amelynek ismertetőjele a fején lévő fekete műanyag sapka), egy leírás a kódolásról, illetve egy átállító eszköz a zárprogramozáshoz, betanításhoz. A 3 db-os kulcskészlet ára bruttó 25.000 Ft.

Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak

Potent kulcskészlet

A torinói Potent cég hasonló megoldást választott a zárjainak a programozásához. Ők a kulcsnyílás alatt helyezték el az átállító csavart, melynek segítségével, szintén 1 perc alatt átprogramozható a zár az új Potent kulcskészletre.

A lezárt dobozban 3 db gyári, Potent felirattal ellátott, tollas kulcs található, egy alumínium állító-eszköz, illetve egy leírás a zárkódolási folyamat végrehajtásához.

A Potent kulcsgarnitúra komplett ára bruttó 24.000 Ft.

Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak

Securemme lamella-köteg

A Securemme szintén olasz zárgyártó cég. Egy kicsit eltért az egyszerűségtől, mert ő a zár belsejének az ún. nukleó közepét tette szétszedhetővé, amely 3 db csavar eltávolításával kiszedhető a zárszerkezetből. Itt vigyázni kell, mert fontos az ajtónyílási irány, hiszen létezik belőle külön jobbos és balos, valamint álló és fekvő lamella-köteg is.

A Securemme doboz tartalma: a nyílásnak megfelelő lamella-köteg, ahogy az olaszok nevezik SX vagy DX, egy szervizkulcs, 3 db gyári, lefóliázott Securemme tollas kulcs, valamint a másolást védő kódkártya, ami az illetéktelen kulcsmásolás ellen véd.

A Securemme lamella-köteg ára bruttó 24.000 Ft.

Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak
Biztonsági ajtózár, biztonságiajtózárak ajtózár, ajtózárak, biztonsági ajtózárak

Mottura lamella-köteg

A Mottura talán az egyedüli a piacon, aki három különböző változatot is alkalmaz a zárjainál, ezzel is lecsökkentve a zárcsere idejét, és költségét.

De kizárólag a cserélhető kivitelű trezorzáraknál, a fixlamellásoknál nyilvánvalóan nem.

Három változatot árusítunk és használunk. A kétfordulatos álló lamellaköteget, a négyfordulatos fekvő lamellaköteget és a négyfordulatos MyKey kulcsos, fekvő lamellaköteget, amelyhez tartozik egy másolásvédő kártya is. Ezzel van biztosítva az ügyfél kulcs védelme. Ennek ismertetőjele a kulcsszárba lévő mozgó alkatrész, a golyó.

Az álló Mottura lamella-köteg ára bruttó 25.000 Ft.

Az fekvő Mottura lamella-köteg ára bruttó 26.000 Ft.

Az MyKey kulcsos Mottura lamella-köteg ára bruttó 36.000 Ft.